Budapest - Bamako Rally 2009
 
 
A nagy afrikai futam
 
A Budapest - Bamako Rally egy jótékonysági túra és verseny, amely minden év januárjában kerül megrendezésre. Embert és technikát megpróbáltató, extrém afrikai autózás Budapesttől és Londontól egészen Mali fővárosáig, Bamako-ig, hogy az erőfeszítések után átadhassák a csapatok ajándékaikat, segélycsomagjaikat Mali rászoruló gyerekeinek.
Fapados Dakarnak is emlegetik, ahol mindenki csak saját magára számíthat. A verseny áthalad egész Európán: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és négy afrikai országon: Marokkó, Nyugat Szahara, Mauritánia, Mali.
 
Történelem:
A Budapest – Bamako Rally immáron negyedszer kerül megrendezésre. Az első verseny 2005 Karácsonyának másnapján rajtolt a Hősök teréről, és 15 nap alatt 7632 Km-t teljesített. Az ötlet a Villám Géza néven ismert rádiós fejéből pattant ki, azzal a szándékkal, hogy a hétköznapi emberek is eljuthassanak egy ilyen nagyszabású versenyre. Akkor 42 csapat, közel 100 versenyző vágott neki a vad kalandnak. Az első év sikereinek köszönhetően 2007-ben és 2008 januárjában is indult futam.
Mára ezek az adatok „felduzzadtak”: 2008- ban 13 ország 150 csapata, több mint 400 indulója állt rajthoz a Parlament előtti Kossuth téren, amelyre már 7 hónappal a rajt előtt betelt a keret.

Indulás előtt – Kossuth tér

2009-ben már több mint 200 autó fogja elhagyni Európát, hogy megbirkózzon a kietlen Afrikával. Az egyre növekvő érdeklődést igazolja, hogy a 2009-es futamra már előző nyáron lezárult a jelentkezés, hiszen igen gyorsan teljes lett a létszám.
 
 
 
 
  
Útvonal
2009-ben a Budapest-Bamako két teljesen különböző útvonalon halad majd. A verseny és a túra kategóriában indulók külön utakon mennek. A verseny kategóriában kemény, látványos, afrikai terepre számíthatunk. A túra kategória pedig a valamivel lazább tengerparti útvonalon halad Tangiertől Nouakchottig.

Csapatunk a veszélyesebb és a több kihívással járó verseny kategóriában áll rajthoz.

1. Budapest-Brescia 851 km
2. Brescia-Montpellier 731 km
3. Montpellier-Almeria 1140 km
4. Almeria-Merzouga 750 km
5. Merzouga-Foum Zgid 410 km
6. Foum Zgid-Tadalt 450 km
7. Tadalt-Smara 437 km
8. Smara-Tropic Of Cancer 770 km
9. TOC-Bou Lanoar 370 km
10. Bou Lanoar-Atar 480 km
11. Atar-Tidjikja 450 km
12. Tidjikja-Kiffa 400 km
13. Kiffa-Korera Kore 450 km
14. Korera Kore-Banamba 375 km
15. Banamba-Bamako 250 km
 
Autónk
Autónk egy ’94-es évjáratú HDJ80-as típusú Toyota Land Cruiser, 4200 köbcentis, Turbó Diesel, három diffizáras. Ezt a típust Afrikában előszeretettel használják, hiszen nem véletlenül kapta meg az „agyonüthetetlen” jelzőt.
Ha látunk a tévében afrikai expedíciókat, az esetek túlnyomó részében ilyen autóval találkozunk. Nem véletlenül esett rá a választás, hiszen kellő felkészítéssel hihetetlenül üzembiztossá tehető, és könnyedén megbirkózik Afrika viszontagságaival.
 
Jótékonyság
Mali és Mauritánia egyike a világ legszegényebb országainak. A Bamakó Rally legfontosabb célja, hogy adományokat juttasson el a két ország rászorulóinak. Az ott élő emberek átlagéletkora alig éri el az 50 évet. A lakosság több mint 80 %-a analfabéta.


Sok helyen a gyerekek iskola hiányában egy fa árnyékában tanulnak. Elengedhetetlen, hogy minél több tanuláshoz szükséges eszközt, ruházatot, az egészség megőrzéséhez gyógyszert és kötszert juttassunk el ezeknek a gyerekeknek.

Bamako Rally sajtómegjelenések
A verseny - különlegessége folytán - hamar a hazai, és a nemzetközi sajtó központjába került, és minden évben egyre nagyobb a média érdeklődése.
Mára garantáltan több száz megjelenésre van lehetőség a hazai, és külföldi médiában, ahol jelen vannak a televíziók, rádiók, írott és elektronikus sajtók:
· MTV, TV2, RTL Klub, Duna Tv, Echo Tv, ATV, Hír Tv ,
· Danubius Rádió, Sláger Rádió, Rádió 1, Lánchíd Rádió, Gazdasági Rádió, Klub Rádió, Juventus Rádió,
· Népszabadság, Magyar Hírlap, Blikk, Bors Magazin, CKM, Playboy, SPORTime Magazin, AutóMotor, Autótechnika, Motor-Revű, Képes Újság, Figyelő,
· index.hu, origo.hu, hirado.hu, stop.hu, autoblog.hu, budapest.hu, hirtv.net, hvg.hu, nepszava.hu, blikk.hu, dunatv.hu, borsonline.hu, hirextra.hu, nemzetisport.hu, turizmusonline.hu, autoforum.hu, fehervarradio.hu, hetivalasz.hu
A verseny alatt a futamról műholdas közvetítések készülnek, amit a TV2 közvetít.
2008-ban már összesen 650 újságcikk, 450 perc rádióműsor, 42 televíziós és több önálló műsor jelent meg az eseményről.
A brit Travel Channel egyórás dokumentumfilmet készített az eseményről, amit Európában, a Közel Keleten és Oroszországban, összesen 98 országban vetít.
 
Eddigi versenyeink
Az Aquincum Racing immár 15 éve jó eredményekkel van jelen a hazai és a külföldi rally versenyeken:
· Horvát Nyílt Nemzetközi Bajnokság,
· Országos Rally I Bajnokság,
· Országos Rally II Bajnokság,
· Országos Rally Túra Bajnokság.
· 2005-ben szép eredménnyel vett részt a rali világbajnokság korzikai futamán.
Csapatunk tervei közé tartozik, hogy Afrikában is helytálljunk, képviseljük szponzorainkat és adományokat osszunk a rászorultaknak.
 
Szponzoráció
Támogatás esetén az alábbi megjelenéseket tudjuk biztosítani:
1. Indulásnál
· A budapesti rajtnál - ahol az eddigi tapasztalat alapján több ezer néző és a sajtó képviselői jelennek meg - szponzori molinó megjelenítése.
· PR lehetőségek, illetve promóciós anyagokon való megjelenés (logoval ellátott sapkák, pólók, stb.)
2. Verseny alatt
· A verseny során készült videofelvételeknél és a fotókon szponzori logoval felmatricázott autónk és a verseny ideje alatt a versenyzők ruháin lévő emblémák jól láthatóak a sajtó-, internet- és televízió megjelenéseken.
3. Internet, sajtó, rádió és televíziós megjelenések
· A csapattagok öltözetén a szponzori logo megjelenése. A
· Támogatóinknak reklámfelületet, és média-megjelenést tudunk biztosítani.
· Logo megjelenése és hirdetési banner megjelentetése különböző, általunk szervezett webhelyeken.
· Sajtómegjelenés autós, sport és szabadidős újságokban.

4. Nyugat-Afrikái jótékonyság kapcsán
· A szponzor esetleges megjelentetése a jótékonysági események kapcsán
5. A futamról készülő filmben
· A Travel Channel által forgatott filmben az autó, a rajta látható emblémákkal megjelenik abban a filmben, mely Budapesten, az egyik multiplex moziban vetítésre kerül, s melyet a Travel Channel 2009. májusától 110 országban vetít.
6. Megjelenés a szponzor rendezvényein
· A szponzor rendezvényein – igény szerint - az autó helyszíni kiállítása.
 
Eddigi támogatóink:
Aquincum Racing SE autó felkészítés, szakmai segítség, anyagi hozzájárulás
WorldGate Kft. GPS térképprogramok, felkészítési tanácsok
 
TOVÁBBI TÁMOGATÓKAT KERESÜNK!